Ének-zene tagozat

"Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (...) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken."

Kodály Zoltán

A Kőbányai Szent László Általános Iskola ének-zene tagozatát a fenti gondolat megvalósításának érdekében alapította 1957 szeptemberében az iskola akkori vezetése. Egy 1956-os törvényt követően a legelsők között Magyarországon, Kőbányán a Pataky István tér 1. sz. Általános Iskolában – ez volt az iskola akkori neve - indult útjára az első ének-zene tagozatos osztályt.

Az elmúlt évtizedek során több, mint 1000 diák ballagott el ének-zene tagozatos osztályainkból, és vitte magával a zene és a közös éneklés szeretetét. Az egymást követő nemzedékeket olyan kiváló zenepedagógusok avatták be a zene titkaiba, mint Hoyosné Gaál Olga az alapító tanárnő, dr.Soproni Vilmosné, Ördög László, Andrássy Erzsébet, Bencsáth Ilona és Takács Cecília. Az ő munkájukat folytatva, célunk ma is, hogy képzett hangú, kottaolvasásban, zeneelméletben és zenetörténetben jártas, a zene jellem és közösségformáló erejét megtapasztalt fiatalokat neveljünk. Nagy örömünkre ma már sok elballagott öregdiákunk szülőként, sőt nagyszülőként keres meg bennünket és íratja be emelt szintű ének-zenei osztályainkba gyermekét, unokáját.

Az ének-zenei osztályainkban emelt óraszámban oktatjuk e tantárgyat. Az alsó tagozaton heti 4 ének-zene óra van, mely kiegészül heti 1 táncórával és 3. osztálytól további heti 2 óra kóruspróbával. Felső tagozaton 3 ének-zene órája valamint 2 óra kóruspróbája van a tagozatos osztályoknak egy héten. Az órákon Kodály Zoltán hagyományos pedagógiai elvei alapján folyik a munka az új évezred igényeihez igazítva. Nem csak énekelünk és szolmizálunk, hanem népi játékokat, népszokásokat elevenítünk meg, különböző tájak és korok táncaival ismerkedünk, kipróbálunk és rendszeresen használunk különböző ritmus hangszereket az órákon, megtanulunk furulyázni, csengettyűzni és időnként a könnyedebb műfajok irányába is elkalandozunk. 

Iskolánkban a zenei nevelés szerves részét képezi a kóruséneklés. Számos tudományos kutatás vizsgálta és a mindennapok tapasztalata is azt mutatja, hogy kórusban énekelni nemcsak élvezetes, hanem egészséges a test és a lélek számára egyaránt. Fontosnak tartjuk, hogy zeneis diákjaink ezt nap, mint nap megtapasztalják! Iskolánkban két állandó kórus működik. Kórusaink minden évben részt vesznek az iskola hagyományos Jótékonysági Karácsonyi Koncertjén, az Iskolanapon, a Nyárköszöntő Hangversenyen, a kerületi Éneklő Ifjúság Hangversenyén és a Zene Világnapján. Együtteseink jelentős sikereket tudhatnak magukénak, bizonyítják ezt a rendszeres felkérések és a szakmai elismerések is. Két évente a budapesti Éneklő Ifjúság Hangversenyén szakmai zsűri előtt mérettetik meg magukat és bizonyítják felkészültségüket. Nagy örömünkre, 2018-ban mindkét kórusunk produkcióját arany minősítéssel jutalmazták.  A mindenkor hangsúlyosnak tekintett énekkari munkán kívül tanulóink szép eredményeket értek és érnek el különböző zenei vetélkedőkön, népdaléneklési versenyeken és társaséneklési versenyeken is.

Az ének-zenei osztályaink diákjai kiváló tanulmányi eredményeket érnek el nem csak az ének-zene, hanem más műveltségi területeken is. Bizonyított tény, hogy a zenével való rendszeres foglalkozásnak jótékony hatásai van más készségek és képességek pozitív irányú fejlődésére. Zeneis tanulóink rendszeresen és eredményesen vesznek részt az iskolai- és kerületi tanulmányi versenyeken, valamint sikeresen indulnak különböző sport versenyeken is.

Az elmúlt elmúlt évtizedek során, mióta emelt szintű ének-zene oktatás folyik iskolánk falai között, sokat változott a világ. Ennek ellenére e műveltségi terület iránt érdeklődők száma nem csökkent, sőt az utóbbi években fokozatosan növekszik. Évről-évre egyre többen jelentkeznek ének-zenei osztályainkba. Reméljük közreműködésünkkel egy sokoldaló és művelt, az általános iskolai diákéveiről szép emlékeket őrző generáció nőhet fel!