Csengettyű együttes
.jpg)
Az együttes 2007 novemberében alkult, iskolánk akkori 5. és 6. osztályos, zenetagozatos tanulóiból. Akkor még csak egy alapkészlettel, 10 darab csengettyűvel gyakoroltunk. Ma már 32 darabos készlettel rendelkezünk.
Az együttes rendszeresen játszott kórusunk hangversenyein (külföldön is: Kismartonban, Firenzében, Bécsben), szerepeltek élő TV adásban és a Ferihegyi Repülőtér új termináljának megnyitóján is. Rendszeresen hívták őket kerületi rendezvényekre. Háromszor vettek részt az Országos Csengettyűs Találkozón. Az együttes tagjai ma már különböző középiskolákba járnak, de hétvégente továbbra is próbálnak és játszanak, pl. a most készülő CD-n is.
Az iskolai együttes idén új tagokkal folytatja a munkát. Tagjai az 5., 6. és 7. z osztály tanulói. Ők először a karácsonyi hangversenyen fognak bemutatkozni.
Szerencsések vagyunk, mert az iskola vezetése mellett a kerületi önkormányzat is támogatja kórusaink mellett a Csengettyű együttes működését is.
Az együttes repertoárján szerepelnek népszerű zeneművek átiratai. pl. Charpentier: Te Deum, Mozart: Bűvös csengettyű, Purcell: Rondo, Händel: Vízi zene, valmint karácsonyi dallamok, spirituálék.
