Fontos linkek
Alapítvány

Tanulóink Jövőjéért Alapítvány

Adószám: 19676322-1- 42

Kérjük adója 1%-ával támogassa iskolánk alapítványát!

Támogatóink

 

Kicsinyek Kórusa

     Az iskolánkban folyó zenei munka és a zenei nevelés szerves részét képezi a kóruséneklés. Természetes hát, hogy a legkisebbek is elkezdjék! A Kicsinyek Kórusát a 3-4. osztály tanulói alkotják, akikhez csatlakozhatnak a legügyesebb 2. osztályosok illetve azok, akik az ének-zenét ugyan normál tanterv szerint tanulják, de képesek a kóruspróbákon folyó munkába maradéktalanul bekapcsolódni. Jelenleg a kórus 56 tagból áll.

     A Kicsinyek Kórusa a kiskórusok hangi és kottaolvasási szintjének megfelelő kórusműveket tanul és ad elő különböző rendezvényeken. A hagyományos, magyar gyermekkar irodalom remekművei mellett megszólaltatják régebbi korok műveit is és minden évben kirándulást tesznek a könnyedebb műfajok irányába is, nagy sikert aratva ezzel a közönség soraiban.

     A kórus minden évben részt vesz az iskola hagyományos Jótékonysági Karácsonyi Koncertjén, az Iskola Napon, a Nyárköszöntő Hangversenyen, a kerületi Éneklő Ifjúság hangversenyén és a Zene Világnapján. Két évente a budapesti Éneklő Ifjúság hangversenyén méretteti meg magát a kórus, ahonnan legutóbb ezüst minősítéssel tért haza.

     A Kicsinyek Kórusát jelenleg Dobos-Kovácsné Turóczy Éva vezeti, aki kisdiákként esztendőkkel ezelőtt maga is ebben a kórusban kezdte zenei pályáját.

 

 

Jótékonysági Karácsonyi Hangverseny  2010.  Kodály Zoltán: Adventi ének

Iskola Nap 2011.  Rajzfilmslágerek

 

Elérhetőségünk

Kőbányai
Szent László Általános Iskola

 

OM azonosító:034962

Cím:
1105 Budapest,
Szent László tér 1.
Tel./fax:
260-6558, 431-7340
E-mail:
iskola@szentlaszlo1.hu
sztlt1@freemail.hu

 

Web:
www.szentlaszlo1.hu
www.keruljaterkepre.hu/
voroskereszt