Kőbányai Szent László Általános Iskola

Tehetséggondozás/

Kórusaink

„Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd igazán: örvendjen az egész világ!”

/Kodály Zoltán/

A Kőbányai Szent László Általános Iskolában a zenei munka szerves részét képezi a kóruséneklés, mely Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciójának egyik központi eleme. A kórusban való éneklés, a közös muzsikálás egyik legalapvetőbb módja. Írásaiban együttesen jelenik meg a magyar népzenei hagyományok megőrzésének fontossága a zenei nevelés, és a közös éneklés gondolata. Nemcsak a mindennapos ének-zene órák mellett tette le voksát, hanem szorgalmazta, hogy kórusban is énekeljenek a gyerekek, mely igazi, közösségformáló erőt képvisel. E gondolat mentén törekszünk tanítványaink egész személyiségének formálására, testi és szellemi fejlődésük elősegítésére, amelyben fontos szerepe van a kóruséneklés egyedülálló pedagógiai erejének.

Iskolánkban két állandó kórus működik. A Kicsinyek Kórusát a 3.- és a 4.z osztály tanulói alkotják. Tanulóink ebben az együttesben tanulják meg a kórusban való éneklés alapjait. A helyes légzéstechnika, testtartás és kottaolvasás mellett, adott az éneklés közösségformáló erejének és az egymásra figyelésnek megtapasztalása is. A közönség előtti rendszeres szereplés lehetőséget ad, a megfelelő viselkedéskultúra megalapozására és kialakítására. Mindezek előtt a legfontosabb cél mégis az, hogy a kórus tagjai megérezzék és megtapasztalják az együtt éneklés élményét és örömét.

A Kicsinyek Kórusának tagjai életkori sajátosságaiknak, hangi- és kottaolvasási szintjüknek megfelelő kórusműveket tanulnak és szólaltatnak meg. A hagyományos, magyar gyermekkar irodalom remekművei mellett felcsendülnek régebbi korok művei, valamint rendszeresen kirándulást tesznek a könnyedebb műfajok irányába is, nagy sikert aratva ezzel a közönség soraiban. A kórus karnagya Dobos-Kovácsné Turóczy Éva, aki egykor maga is e kórusban kezdte meg zenei pályafutását.

Felső tagozaton, az 5 -8.z osztályos diákjaink a Harmónia Gyermekkar soraiban folytatják a munkát. A kórusban töltött évek során olyan zenei élményekben részesülnek, melyek hozzájárulnak személyiségük kibontakoztatásához, önmaguk értékeinek feltárásához és segítik önkifejezési képességük fejlődését. A kórus fellépéseire és a koncertekre való felkészülés során folyamatosan megtapasztalják az együttműködés hatékonyságát és a zenei tevékenységeken keresztül képessé válnak gondolataik, érzéseik tolmácsolására.

A kórus mindenkori műsora igen színes. Előadásukban felcsendülnek népdalok és a gregorián művektől egészen a XXI. századi alkotásokig minden, mely felöleli a magyar és a nemzetközi gyermekkarirodalom egészét. Külön figyelmet kapnak a darabválasztás során különböző tájegységek népdalai, valamint az évfordulós zeneszerzők művei is. A Harmónia Gyermekkar karnagya jelenleg Bánki Gábor.

Kórusaink rendszeresen és eredményesen szerepelnek iskolai rendezvényeinken, kerületi-, budapesti és vidéki hangversenyeken, de eljutottak határainkon túlra is, ahol fesztiválokon és nemzetközi kórusversenyeken bizonyították a magyar zenekultúra és kóruséneklés magas színvonalát. Mind két kórus számos szakmai elismerésben részesült az elmúlt évtizedek alatt és a közelmúltban is. Ezüst és arany minősítésekkel, dicsérő oklevelekkel, arany diplomákkal, koncert- és gálahangverseny meghívásokkal, valamint rádió és TV szereplésekkel, illetve CD felvételekkel is büszkélkedhetünk.